Újabb négy, vesztegetési pénzt elfogadó határrendészt fogtak el

2024. január 21. – 20:07

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb négy határrendészt fogtak el vesztegetés gyanúja miatt Ártándon. Kommandósok mentek értük, a bíróság most letartóztatta őket – számolt be az RTL Híradó.

Ismét kommandósok jártak az ártándi határátkelőnél: a helyszínről négy határrendészt bilincsben vezettek el, miután kiderült, hogy vesztegetési pénzeket fogadtak el. A rendészeket hivatali vesztegetéssel gyanúsítják, pénzt és autót is lefoglaltak tőlük, összesen 52 millió forint értékben – számolt be a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Kovács Katalin.

Az ügyészség kezdeményezte letartóztatásukat, ezt a bíróság már el is rendelte, egyelőre 30 napra. A Fővárosi Törvényszék szóvivője, Szabó József szerint a rendészek tulajdonképpen nem csináltak mást, mint román határőrökkel összedolgozva a gyorsabb áthaladás érdekében vesztegetési pénzt fogadtak el.

Az ártándi átkelőnél nem ez az első alkalom, hogy lecsaptak a rendőrök: tavaly márciusban már 18 embert őrizetbe vettek hasonló ügyek miatt. Áprilisban aztán újabb hét embert kaptak el, öt határrendészt és két civilt. A határrendészek vesztegetési ügyének már 29 gyanúsítottja van, közülük 26-an rendőrök, mindössze hárman civilek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!