Vizsgálat következik azután, hogy Curtis édesanyját mezítláb hagyták az otthona előtt a betegszállítók

2024. január 21. – 11:23

Másolás

Vágólapra másolva

Mulasztás történhetett, ezért az ügyben vizsgálat következik, válaszolta a 24.hu-nak az Országos Mentőszolgálat, miután egy betegszállító cég egy idős asszonyt a kórházból hazaszállítva mezítláb, köntösben, egy műanyag székre ültetve az ajtó előtt hagyott. Az idős nő Curtis, azaz Széki Attila édesanyja, az esetről a rapper maga számolt be egy Facebook-posztban.

A szombati bejegyzés szerint édesanyjához pénteken hívtak mentőt, mert nagy fájdalmai voltak, magas volt a vércukra és zavartan viselkedett. A mentők három óra múlva érkeztek meg, miután kétszer is hívták őket. A beteget a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályára szállították.

Este telefonon érdeklődtek róla. Azt a tájékoztatást kapták, hogy infúziót kap, mert kiszáradt, és hívják majd őket, ha többet tudnak, de valószínűleg hazaengedik. Az énekes szombaton reggel nem sokkal 8 óra előtt hívta a kórházat, ahol azt mondták neki, édesanyját már reggel 7-kor hazaszállították a lakcímére.

Gyorsan átmentek a tőlük öt percre lévő lakáshoz, ahol azt látták, hogy az édesanyja szatyrát felakasztották a kilincsre, a pokróca a földön, de őt nem találták. Édesanyjára aztán egy emelettel lejjebb bukkantak rá köntösben, mezítláb, egy instabil műanyag székre támaszkodva, mert amúgy gurulós kocsival közlekedik, ami ekkor Curtis autójában volt édesanyja tiszta ruháival, telefonjával együtt.

Curtis a posztban meg is írta, hogy a Filter Fitt Kft. szállította haza az édesanyját, ők hagyták az idős beteget ilyen állapotban az ajtaja előtt. Curtis azt is írja: a 70 éves édesanyját a betegszállítók le is teremették azért, hogy miért hozatta haza magát, ha nincs otthon senki.

A Telex szombaton megpróbálta elérni a Filter Fitt Kft.-t. A cég telefonszámát egy férfi vette fel, aki mondta: már nyolc éve eladta a céget. A kft. másik telefonszámán előfizető nem található.

A 24.hu az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) azt a választ kapta, hogy a betegszállítás nem az OMSZ feladata. A kórházba szállítás sürgősségi besorolása a beteg ellátási szükségletének és veszélyeztetettségi szintjének megfelelő volt – írták.

A beteg hazaengedéséért a kórház, a betegszállítás emberséges és szakszerű végrehajtásáért a feladattal megbízott betegszállító cég a felelős. Az OMSZ azt írja: a rendelet értelmében a mentőszolgálat feladata a betegszállítási feladatok felvétele, az adatok továbbítása az illetékes betegszállító cégnek, és a feladat teljesítésének követése. Az OMSZ-nek a szállítás tényleges végrehajtására és körülményeire nincs ráhatása. Közleményük szerint megértik Széki Attila felháborodását, „és mivel mulasztás történhetett, az ügyben vizsgálat következik.”

Széki Attila teljes posztja itt olvasható:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!