Két városban is halálos lakástűz volt szombaton

2024. január 20. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres lakóház szombat este Balatonföldváron, a Liszt Ferenc utcában. A tűzoltók több oldalról dolgozva hamar megfékezték a lángokat. Az épületben a tűz keletkezésekor ketten tartózkodtak, egyiküknek sikerült kimenekülnie az épületből, de egy idős ember életén már nem lehetett segíteni.

A tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított. Huszonnégy óra alatt ez már a második olyan lakástűz, amely áldozatot követelt.

Éjfél után érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy kigyulladt egy tizenhat lakásos társasház egyik első emeleti lakása Hajdúböszörményben, a Győrössy kertben. A négyemeletes társasházban a tűz keletkezésekor huszonkilenc ember volt otthon, ketten a kigyulladt lakásban tartózkodtak, egyikük még ki tudott menekülni az égő épületből, a másik ember életét vesztette. A tűzoltók az oltás mellett a sűrű füsttel telítődött lépcsőházból több lakót is kimenekítettek, a helyszínre melegedő busz érkezett, a társasház fűthető maradt, de jelenleg nincs áram az épületben. A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének körülményeit.

A lakástüzek 61 százaléka a fűtési időszakban következik be, ilyenkor tehát fokozottabb odafigyelésre van szükség. A tragédiák megelőzése érdekében javasolt a családi házakban és a lakásokban füstérzékelőt alkalmazni, amely hangos sípolással hívja fel a figyelmet a veszélyre, így lehetőséget biztosít a menekülésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!