Tuzson Bence: Hiányzik a büntetőjogból az áldozatok védelme

2024. január 18. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Hiányzik ma még a büntetőjogból, hogy az áldozatokat miként lehet megvédeni az elkövetőktől azután, ha már letöltötték a büntetésüket, ezért ezzel a kérdéssel is foglalkozni kell – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Zalaegerszegen.

Tuzson Bence a Zalaegerszegi Áldozatvédelmi Központ megnyitása kapcsán beszélt arról, hogy jogi segítséget is kell nyújtani azoknak az áldozatoknak, akiket például egy erőszakos bűncselekmény sértettjeként meg kell védeni az elkövetőtől annak szabadulása után is. Mint mondta, ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, sokkhatás éri, ezért is van szükség valakire, aki végigvezeti az áldozatsegítség területén. Szükség van ilyen esetekben a rendőrség, a kormányhivatalok, a civil és egyházi szervezetek közreműködésére, egyes esetekben, mint a kapcsolati erőszak eseteinél, sokszor rejtve maradnak az áldozatok, emiatt is nagyobb figyelmet kell rájuk fordítani.

A büntetőjog nem áldozatközpontú, erre a világban egészen az 1970-es évekig nem is fordítottak nagy figyelmet, de az elmúlt időszakban már Magyarországon is elkezdték az áldozatsegítő központok hálózatának kialakítását. A zalaegerszegi a 13., amelyeken felül három áldozatsegítő pont is működik már az országban.

A miniszter arról beszélt, mindig új elkövetési formák adódnak, az utóbbi időkben például országszerte jelentősen nőtt az online csalások száma, emiatt a közelmúltban egy munkacsoportot is létrehoztak olyan szabályrendszer kidolgozása érdekében, amely visszafogja ezeknek a számát és segíti a felderítést is.

Király Nóra, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri megbízottja arról beszélt, hogy
Magyarországon már több mint 140 állami, egyházi, civil szervezet segíti az áldozatvédelmet, hogy a bajbajutottaknak a legjobb együttműködésben a leghatékonyabban tudjanak támaszt nyújtani. Már 2011 óta létezik az ingyenes áldozatvédelmi telefonvonal, de az a cél, hogy 2025-re minden magyar vármegyében működjön áldozatsegítő központ is.

Magyarországon tavaly összesen 168 ezer bűncselekményt regisztráltak, négy százalékkal többet az előző évinél, és ezeknek a bűncselekményeknek 98 ezer állampolgár esett áldozatául. Míg 2022-ben az egyes bűnesetek 4,5 százalékában adták tovább a rendőrök az áldozatsegítőknek az adatokat, addig a múlt évben már az esetek 15 százalékában – erről Töreki Sándor, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!