A Belügyminisztérium szerint „fake news”, hogy a kis létszámú iskolák bezárását tervezi a kormány

2024. január 18. – 21:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Belügyminisztérium szerint nem igaz, hogy a kormány kis tanulói létszámú iskolák bezárását tervezné a jövőben.

Erről korábban a hvg360 írt oktatásügyre rálátó kormányzati forrásra hivatkozva. Az üggyel kapcsolatban kerestük a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztályát, hogy erősítsék meg a lap értesüléseit.

„Fake news”

– válaszolta tömören kérdéseinkre Samu Attila László, a Belügyminisztérium sajtófőnöke.

A hvg360 szerint mintegy 60 olyan iskolát zárnának be, amelyekben 7 fős vagy annál is kisebb létszámú osztályok vannak. Ezek az iskolák elsősorban leszakadó térségekben találhatók. A cikk azt is írja, hogy az iskolák bezárására csak az önkormányzati választások után kerülhet sor, mivel tisztában vannak vele, hogy egy ilyen átalakítás politikailag érzékeny kérdés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!