Egy doboz sörért fojtott meg négy kölyökmacskát

2024. január 16. – 08:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 50 éves férfi és 46 éves társa ellen, akik kioltották négy macska életét. A fiatalabb férfi tavaly szeptember 12-én megkérte a másikat, hogy a háza padlásán lévő kölyökmacskákat tüntesse el, ezért egy doboz sört ajánlott neki.

Az idősebb férfi felment a padlásra, egy nejlonzacskóba tette a pár napos cicákat, majd a fizetségül kapott sörrel együtt hazament. A háza udvarán a zacskó száját bekötötte, mert később akarta elásni az állatokat, majd elment otthonról.

A vádlott szomszédja meghallotta a kétségbeesett nyávogást, és amikor meglátta, hogy az egy zacskóból jön, értesítette a rendőröket és az állatvédőket. A rendőrök engedélyével a szomszéd egyik rokona átmászott a kerítésen és a tűző napon lévő zacskó száját kinyitotta. Ekkorra három kölyökmacska már elpusztult, kettő pedig életveszélyes állapotba került, ezeket az állatvédők orvoshoz szállították. Az életveszélyt az egyiküknél sikerült elhárítani, a másik állat azonban elpusztult. A négy macska rendkívüli szenvedéssel pusztult el, esélyük sem volt a menekülésre.

A macskatulajdonost felbujtóként, társát pedig tettesként elkövetett, több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntettével vádolta meg az ügyészség, és velük szemben elzárás büntetés kiszabására, valamint 124 ezer bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság fog dönteni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!