Letartóztattak egy kecskeméti férfit, aki beismerte, hogy szexuálisan zaklatta ötéves unokahúgát

2024. január 11. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztattak egy kecskeméti férfit, aki beismerte, hogy szexuálisan zaklatta ötéves unokahúgát – számolt be erről az RTL Híradó. A nemzetközi kibernyomozók tavaly ősszel jelezték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának (KR NNI), hogy egy magyar netes felhasználó gyermekpornográf felvételeket osztott meg egy online alkalmazás platformján.

Kész-Varga Mónika a KR NNI kiemelt nyomozója az RTL-nek azt mondta, a kibernyomozók kiderítették, hogy egy 30 éves kecskeméti férfi oszt meg felvételeket egy pedofil chatcsoportban. A felvételeket akkor készítette, mikor a kislányt alvás közben molesztálta.

Az RTL szerint a férfi többször is ott aludt a testvére családjánál, amikor az éjszakákat az unokahúga szobájában töltötte. A kislány családját megdöbbentette, amikor kiderült az erőszak. Az RTL úgy tudja, a férfi beismerő vallomást tett, megbánta tettét, és azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy amit tesz, az bűncselekmény. A bíróság egy hónapra letartóztatta a gyanúsítottat.

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója szerint a szexuális bántalmazás elszenvedői gyakran csak később, évekkel szembesülnek azzal, hogy valóban mit tettek velük. A történteknek hosszú távon súlyos következményei lehetnek, mint például depresszió vagy testképzavar.

Ha bebizonyosodik, hogy a férfi valóban molesztálta unokahúgát, akár 25 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!