Polgármesteri hivatalokra szakosodott betörőbandát fogott a TEK

2024. január 5. – 15:30

Másolás

Vágólapra másolva

Polgármesteri hivatalokra szakosodott betörőbandát fogott a Terrorelhárítási Központ – írja az MTI. A három tagú banda nyolc megyében is betört polgármesteri hivatalokba és más önkormányzati épületekbe, hogy feltörjék az ott lévő páncélszekrényeket.

A három, az 50-es évei közepén járó férfit Tóth László rendőr őrnagy „igazi mackósként” írta le, vagyis olyan betörőkként, akik páncélszekrények fosztogatására szakosodtak. A banda 2023 tavasza óta járta a polgármesteri hivatalokat. Elfogásuk előtt közvetlenül a sorkifaludi polgármesteri hivatal épületébe törtek be, ahová az ablakot befeszítve jutottak be, az egyik irodában egy lemezszekrényt nyitottak fel, amiből készpénzt loptak el.

A betörőket január 4-én hajnalban, az M86-os számú gyorsforgalmi úton fogták el. Autójukból feszítővasak, nagy méretű csavarhúzók kerültek elő, lakásaikból pedig a későbbi házkutatások során egy lángvágót és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak a rendőrök. Mindhárman voltak már börtönben vagyon elleni bűncselekmények miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!