Áramszünet volt egy szerverközpontban, ezért állt le a Vodafone kedden

2024. január 2. – 12:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Lehet csak nálam van baj, de a 13. kerületben a Vodafone hálózatáról hívást indítani nem tudok, és a honlapjuk sem elérhető. Az internet, úgy tűnik, rendben van” – írta egyik, a Vodafone hálózatát használó olvasónk. Hasonló hírekről számolt be Budapest 9. kerületében élő olvasónk is kedden fél 12 körül.

Cikkünk írásának időpontjában a Vodafone honlapja sem volt elérhető. A Facebook-oldalukon elérhető utolsó bejegyzés alatt több kommentben is írtak a hálózati problémákról: eszerint Hatvanban, Jánosházán, Dorogon, Szolnokon, Pécsen, Győrben, Budapesten sincs sem GSM, sem mobilnet hozzáférés. A 24.hu cikke szerint a Digi vezetékes netszolgáltatásnál is akadtak gondok – akárcsak a Vodafone, a Digi is a 4iG-csoporthoz tartozik.

Később a 4iG sajtóosztája cáfolta a Digit érintő akadozásokat. „A szolgáltatások zavartalanul üzemelnek, a sajtóban megjelent téves információkat az ügyfélpanaszok sem igazolják.”

Több jelzés szerint nemcsak a Vodafone, hanem a Telekom szolgáltatásával is gond lehetett, ezt erősítették meg a Telekom Facebook-oldalán elérhető kommentek is.

„Áramellátási hiba miatt a Telekom IPTV és Telekom TV szolgáltatásai, valamint a mobil hangszolgáltatás elérhetősége ma délelőtt akadozhatott. A helyreállításon folyamatosan dolgozunk, köszönjük ügyfeleink türelmét!” – írta megkeresésünkre a Magyar Telekom Vállalati Kommunikáció.

15 óra után a Magyar Telekom azt közölte, hogy helyreállt az IPTV és a Telekom TV szolgáltatásuk.

Egy Dévaványán élő olvasónk azt írta, hogy fennakadásokat tapasztalt több boltban is 11 óra táján, amikor az előtte vásárlók nem tudtak kártyával fizetni, mert a hálózat nem működött.

„A Vodafone Magyarország ügyfelei január 2-án délelőtt rövid kimaradást
tapasztalhattak a szolgáltatások működésében. A kimaradást áramszünet okozta az egyik szerverközpontban, a forgalom átirányításának ideje alatt a szolgáltatások az ország több pontján nem voltak elérhetőek. A szolgáltató munkatársai a hibát elhárították, így a mobilszolgáltatások ismét zavartalanul működnek” – közölte a Vodafone.

Megeshet, írták, hogy néhány mobilkészülék automatikusan nem csatlakozik
újra a hálózathoz. Ezekben az esetekben egyszerű megoldás lehet a készülék
újraindítása vagy repülőgép üzemmódba váltása, majd visszaállítása, amely
megoldja a problémát. „Jelenleg a Vodafone ügyfélszolgálata túlterhelt, ezért a szolgáltató kéri az ügyfeleit, hogy az esetleges teendőkkel kapcsolatban a Vodafone Magyarország Facebook-oldalát látogassák meg, ahol további információkat találnak.”

A Vodafone 17 óra utáni Facebook-posztjában azt írta: egyes területeken lehetnek még szolgáltatáskiesések a vezetékes internet- és TV szolgáltatásokban. Emellett előfordulhat, hogy bizonyos Vodafone TV interaktív funkciók (videotéka, műsorvisszanéző funkció és megállítás) nem elérhetőek. A hiba kijavításán dolgoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!