Szilveszterkor még az ég is megdörren

2023. december 31. – 16:25

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap késő délutántól egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől mindenütt beborul az ég, és éjszaka egyre többfelé várható eső, zápor, hajnalban, reggel délen

egy-egy helyen az ég is megdörrenhet.

A kora reggeli órákig a délkeleti, keleti határ közelében még kicsi a csapadék előfordulási esélye. Reggeltől északnyugat, nyugat felől gyorsan és jelentősen csökken a felhőzet, délutánra a keleti határvidéken is. Eközben az ország déli fele fölé magasszintű felhőzet érkezik. A Dunántúlon délelőtt, a keleti határvidéken délután, késő délután áll el az eső. A vasárnapi déli szél élénk, az Észak-Dunántúlon olykor erős lesz, és éjszaka is élénk marad a légmozgás. Hajnaltól azonban előbb a Dunántúlon majd napközben keletebbre is északnyugatira, nyugatira fordul a szél, és meg is erősödik.

A hajnali órákban általában 2 és 8 fok közötti értékekre számíthatunk.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 4 és 11 fok között alakul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!