Őrizetben az encsencsi gyilkosság gyanúsítottja

2023. december 30. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken lakástűz következtében holtan találtak egy nőt az encsencsi otthonában. A szabolcsi nyomozók a bejelentést követően nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást, majd néhány óra alatt azonosították és otthonában elfogták a feltételezett elkövetőt, M. K. 25 éves encsencsi lakost. A rendőrök a férfit előállították a vármegyei rendőr-főkapitányságra, kihallgatták gyanúsítottként, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Lakástűz miatt érkezett bejelentés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz 2023. december 29-én hajnalban – írtuk pénteken. A bejelentő azt mondta, hogy az encsencsi házban egy nő van bent, ezért a helyszínre azonnal rendőrök, tűzoltók és mentők vonultak. A katasztrófavédelem munkatársai eloltották a tüzet a házban, ahol azután holtan találtak rá az ott élő 69 éves nőre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!