Pikóék bíróságon támadják meg a kormány egyik friss rendeletét

2023. december 27. – 18:58

Másolás

Vágólapra másolva

Közigazgatási pert kezdeményezett szerdán a Fővárosi Törvényszéken a józsefvárosi önkormányzat a december 22-én a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet miatt, monda el érdeklődésünkre Pikó András polgármester. Pikó szerint a rendelet egyértelmű célja, hogy az örökségvédelmet élvező Magyar Rádió épületeit lebonthassák, hogy a helyére megépülhessen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) új campusa.

A kormány 625/2023. (XII. 22.) Korm. rendelete alapján „kiemelten közérdekű beruházássá vagy közcélú kiemelt beruházássá nyilvánított nemzetgazdasági
szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben” az érintett ingatlanokra nem rendelhető el változtatási tilalom. A polgármester által lex Pázmánynak hívott rendelet lehetővé teszi azt, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások esetén ne kelljen figyelembe venni az önkormányzat által meghatározott örökségvédelmi követelményeket, helyi védelmet, az önkormányzat által kihirdetett változtatási tilalmat. Még a közútkezelői engedélyeket sem az önkormányzat, hanem a közlekedési hatóság adja ki mostantól – írta Facebook-oldalán a polgármester.

A józsefvárosi polgármester arról is írt, hogy az önkormányzatuk az Alkotmánybírósághoz is fog fordulni az ügyben. Az általuk megbízott szakemberek már készítik az ehhez szükséges beadványt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!