Lángoló adventi koszorú, kerítésbe szorult őz, szén-monoxid-mérgezés: a tűzoltók szenteste alatt sem pihentek

2023. december 25. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Szenteste sem unatkoztak a tűzoltók, több tűzhöz és közlekedési balesethez is riasztották őket. December 24-én összesen 196 tűzoltói beavatkozásra volt szükség a katasztrófavédelem hétfői közleménye szerint. 29 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 22 épület gyulladt ki, 167 alkalommal pedig műszaki mentést kellett végezniük.

Két esetben kéményből kipattant szikra miatt égett lakhatatlanná egy-egy ház Göncruszkán és Karoson. A lakóknak rokonokhoz kellett átköltözniük.

Reggel fél kilenc körül Nyíregyházán egy holttestet és egy korábbi, már kialudt tűz nyomait találták meg. Nyíregyháza Gerhátbokor részén egy pincelakásban egy kandalló melletti fotelen és a falon égés nyomai voltak láthatóak.

Székesfehérváron, a Kígyó utcában egy társasház két lépcsőháza is füsttel telítődött délelőtt tizenegy körül, mert a tűzhelyen felejtették az ételt. Még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet.

Délután három körül kigyulladt egy családi ház villanyórája Törökszentmiklóson, az Aradi vártanúk útján. A tűzoltók poroltóval eloltották és kibontották a villanyóraszekrényt. Az épület fűthetetlenné vált.

Ugyanebben az időben egy biztosítékszekrény égett egy debreceni társasházi lakásban, az Iparkamara utcában. A tulajdonos még a tűzoltók előtt eloltotta a tüzet. A lakásban élő három ember közül egy kórházba, ketten rokonokhoz kerültek.

Este fél hétkor villanyóraszekrény égett egy esztergomi ötlakásos sorház egyik lakásában, a Kenyérmező utcában. Tűzoltók oltották el a tüzet. Az oltás idejére tizenhét embernek kellett elhagynia az épületet, közülük tizennégyen hazatérhettek, három embert rokonoknál helyeztek el.

Este nyolc körül egy adventi koszorú égett Budapesten egy családi ház nappalijában. A gyertyaláng átterjedt az asztalra és a székekre is. A tűz magától kialudt, tűzoltók szellőztették át az épületet.

Este negyed tízkor Derekegyházon, a Temető soron egy cserépkályhában történt kisebb robbanás. A tűzoltók átvizsgálták az épületet, tűz nem keletkezett. A kémény koromzsákja volt eltömődve, amelyet kitisztítottak és értesítették a kéményseprőket.

Szén-monoxid miatt hívták a tűzoltókat Kaposváron, Szentbalázson, Szolnokon, Budapest XI., XIX. és XXII. kerületében, Kutason és Pécsett. A mérgező gáz miatt heten kerültek kórházba.

Balatonfűzfőn egy őz kerítésbe szorult, a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd biztonságos helyre vitték és szabadon engedték. Csemőn egy garázs és egy hodály égett, itt birkákat mentettek a tűzoltók. Mátyusházán egy sertéstelep került víz alá ahonnan a tűzoltók szivattyúzták ki a vizet.

Több olyan közlekedési baleset is történt, ahol szükség volt a tűzoltók beavatkozására. Az M3-as autópályán hajnali háromkor egy személyautó utolért egy trélert vontató kisbuszt. A személyautó részben a tréler alá szorult, a tűzoltók egy órán keresztül dolgoztak, hogy szét tudják választani a járműveket. Lecsúszott az úttestről, majd kidöntött egy fát egy tejszállító kamion Makó rákosi településrésze és Csanádalberti között, a 18-as kilométerszelvénynél.

Ezek mellett kidőlt fák, letört faágak, elárasztott pincék, garázsok, udvarokba, házakba betört víz miatt hívták a tűzoltókat.

Karácsonykor is kétezer tűzoltó van szolgálatban ötszáz járművel. Riasztást követően százhúsz másodpercen belül elindulnak oda, ahol baj van. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy velük kelljen karácsonyozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!