Szijjártó: Minket nem lehet megvesztegetni, megzsarolni, megvan a saját álláspontunk

2023. december 17. – 11:52

Másolás

Vágólapra másolva

„Minket nem lehet megvesztegetni, megzsarolni, megvan a saját álláspontunk, aminek semmi köze a pénzhez vagy az európai alapokhoz. A mi álláspontunk Európa jövőjéről szól” – mondta Szijjártó Péter a francia LCI televíziónak adott interjúban.

A magyar kormány elvi álláspontja szerint az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat azokkal az országokkal kell megkezdeni, amelyek felkészültek, és csak akkor szabad megkezdeni, ha erre maga az Európai Unió is felkészült. Ukrajna esetében ezek közül egyik sem teljesül – idézi Szijjártó szavait az MTI az interjúból.

A külügyminiszter szerint sok vád érte Magyarországot, hogy taktikázik Ukrajna uniós csatlakozásának kérdésével. Az egyik ilyen szerint ha Magyarország megkapja a szerinte szabálytalanul visszatartott uniós forrásokat, akkor megváltoztatja az álláspontját. „Nem ez a helyzet, ez nem valami keleti bazár, ahol alkudozunk” – mondta Szijjártó.

Az interjúban a külügyminiszter azt is kiemelte, hogy a magyar kormány már többször elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját, kiáll Ukrajna mellett, amikor területi integritásáról és szuverenitásáról van szó. Kiálltunk Ukrajna mellett, amikor több mint egymillió menekültet fogadtunk be, Magyarországon 1300 iskola van, ahová ukrán menekült gyerekeket és diákokat írattak be.

A magyar kormány teljes mértékben támogatja, hogy az EU és Ukrajna közötti együttműködés szorosabbá és hatékonyabbá váljon, és amellett érvel, hogy a tagállamok vitassák meg, Európának mi a stratégiai jövőképe az EU és Ukrajna közötti kapcsolatról. Magyarország ugyanakkor úgy véli, a csatlakozási tárgyalások megkezdése most nem a megfelelő lépés.

A riporternek arra a megjegyzésére, hogy ezzel az állásponttal a magyar kormány kisebbségben van, a miniszter azt mondta:

„minket nem befolyásol egyetlen másik tagállam álláspontja sem, mert tiszteletben tartjuk bármely tagállam álláspontját; egyszerűen nem ők határozzák meg a mi álláspontunkat, és reméljük, hogy a mi álláspontunk is helyet kap”.


A Magyarország és Oroszország kapcsolatára vonatkozó kérdésre Szijjártó azt mondta: van egy nagyon racionális energetikai együttműködésünk Oroszországgal, mert az energia, az energiaellátás biztonsága nemzeti érdek. Ha megszakítjuk a gázellátás útvonalát Oroszországból Magyarország felé, akkor fizikailag nem tudjuk energiával ellátni az országot. Azt pedig senki nem várhatja el tőlünk, hogy ellehetetlenítsük Magyarország ellátásbiztonságát – jegyezte meg.

„Mi saját magunkkal törődünk, Magyarország az első! Ez a mi politikánk, és nem foglalkozunk túlságosan azzal, vajon mások mit gondolnak rólunk vagy egyéb kérdésekről” – jelentette ki Szijjártó.


Arra a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy ma az EU-ban Magyarország áll a legközelebb Oroszországhoz, miután az 1950-es években a szovjet tankok szétverték a magyar szabadságot, majd az országban maradtak, Szijjártó felidézte: Magyarország 40 évig szenvedett a kommunizmus alatt, Kelet felől elnyomást kapott, a Nyugat felől pedig elhanyagolást.

„Harcoltunk a szabadságunkért, de senki sem segített nekünk. (...) Tehát senki se oktasson ki minket! Senki se adjon nekünk leckét történelemből! Senki se oktasson ki minket a szabadságról! Senki ne tanítson minket szuverenitásra, kezdjük innen, a másik dolog pedig az, hogy úgy gondoljuk, hogy ha elzárjuk a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, akkor megöljük a béke reményét. Márpedig mi békét akarunk” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter beszélt arról is, Magyarország demokratikus ország, amelyet jelenleg kereszténydemokrata kormányzat irányít. Az európai politikai diskurzusban a liberális mainstream felülír mindent azzal, hogy csak az a politikai rendszer lehet demokratikus, ahol a liberális kormányzás van. Egy olyan országot, ahol a kormányzó erő már a negyedik egymást követő ciklusban kerül nagy többséggel hatalomra, nem lehet nem demokratikusnak nevezni – szögezte le Szijjártó Péter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!