Háromhavi jutalmat szavazott meg a polgármesternek Solymár képviselő-testülete

2023. december 15. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Háromhavi javadalmazásának megfelelő jutalmat szavazott meg a település polgármesterének, Dr. Szente Kálmánnak a solymári képviselő-testület. Dr. Szente év végi jutalma a novemberi testületi ülés hatodik napirendi pontjaként került elfogadásra.

A jutalomra a testületi ülés jegyzőkönyve (.pdf) szerint Dobrovkáné Dér Borbála alpolgármester terjesztette fel Dr. Szentét. Az alpolgármester-asszony indoklása szerint a település költségvetésében minden évben előre betervezik az intézményvezetők és a dolgozók jutalmát, „kivéve a polgármesterét”, amiről a képviselőtestület feladata dönteni.

Ő maga három havi jutalomra tett javaslatot, amit a Pénzügyi Bizottság részéről Gulyás István képviselő is támogatásáról biztosított.

A testület végül 10 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett meg is szavazta Dr. Szentének a jutalmat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!