Nincs elég szakorvos több budapesti szakrendelőben

2023. december 14. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Vannak olyan fővárosi szakrendelők, amikben olyan kritikus a szakorvoshiány, hogy szüneteltetni kell a rendeléseket, több álláshelyre évek óta sikertelenül keresnek például bőrgyógyászt, endokrinológust vagy szemészt, derül ki a Hvg360 cikkéből. A lapnak több szakrendelő igazgatója is nyilatkozott, azt mondták a legtöbb kollégájuk a magánszektroba ment át, helyüket viszont nem sikerült pótolni.

„A gyerekszemészetet három éve szüneteltetjük, a kolléganő magánellátásba ment át. Urológián évek óta van hiány, a kollégák a magánszférában dolgoznak, azokkal a bérekkel nem vagyunk versenyképesek. Neurológiát kevesebb végzős hallgató választ élete hivatásának, tehát az utánpótlás nehezített” – magyarázta a lapnak Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgatója.

„2021. július hónapjától keresünk bőrgyógyász szakorvost, 1,5 éve mammográfiás jártassággal rendelkező radiológust, illetve általános szakrendelői feladatokat ellátó radiológust (röntgen és ultrahang vizsgálatokra). Közel 1 éve keresünk szemész kollégát és ez év második félévétől pedig pszichiáter szakorvost is” – sorolta a betöltetlen állásokat dr. Czermann Imre, a terézvárosi szakrendelő igazgatója.

A II. kerületi Kapás utcai szakrendelőben a lap szerint 7 teljes és 7 részmunkaidős állás betöltetlen, Kispesten három szakterületen vannak üres óraszámok: urológia: 20 óra, neurológia: 20 óra, gyerekszemészet 12 óra. A Pestszentlőrinc – Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltatónál 11 szakmában van szakorvoshiány, Szaniszló Sándor polgármester a lapnak azt mondta, ezek közül a legégetőbb a helyzet a bőrgyógyászaton és a reumatológián.

Az újbudai Szent Kristóf Szakrendelőben a szemészet és az ultrahang szakrendelés is csökkentett kapacitással működik, a Budavári Önkormányzat fenntartásába tartozó, Maros utcai szakrendelőből pedig 2 bőrgyógyász, 1 urológus és 1 orthopéd szakorvosi állás betöltetlen, mindegyik területen 5 szakorvosnak kellene lennie.

„Minden rendelést el tudunk látni, csak kevesebb rendelés van az optimálisnál” – írta Dr. Bodroghelyi László az intézmény főigazgatója.

A lap szerint vannak azonban olyan kerületek is, ahol jobb a helyzet, például a 16. kerületi szakrendelőben csak egy, Ferencvárosban két betöltetlen állás van, a 13. Kerületi Egészségügyi Szolgálatnál pedig teljes létszámmal futnak a rendelések.

Csütörtökön egyszerre 24 kórházigazgatót mentett fel Pintér Sándor belügyminiszter és az Országos Kórházi Főigazgatóság országszerte, azt viszont nem közölték, hogy pontosan melyik kórházak és intézetek igazgatóiról van szó. Kerestük a minisztériumot, hogy megtudjuk, pontosan melyik kórházakat érinti a változás, de kérdéseinkre egyelőre még nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!