Nincs elég biztonságos HÉV-szerelvény, módosítani kell két vonal menetrendjét januártól

2023. december 12. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Annyira nem bírja működtetni az állam a HÉV-eket, hogy járatritkítást terveznek több vonalon januártól. Ez elfogadhatatlan” – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. Azt írta, a HÉV-vonalak működtetését még Tarlós Istvánék adták át az államnak, felújítás ezeken nem történt.

Karácsony Gergely azt írta, hogy a MÁV-HÉV nemrég arról tájékoztatta a fővárost, hogy járműhiány miatt több vonalon ritkítják a menetrendet januártól. „Az elöregedő járművek miatt ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy nem következnek újabb ritkítások, pedig már a mostani is sokaknak fog fájni” – tette hozzá.

A főpolgármester szerint a naponta 116 ezer utast szállító, és ezzel a legforgalmasabb elővárosi vonalként működő szentendrei HÉV-en, és a naponta 27 ezer utast szállító ráckevei HÉV-en járatritkítás helyett inkább új járművekre, felújításokra van szükség. „A kormány nem szórakozhat Budapest és az agglomeráció közlekedésével. Mielőbb tisztán kellene látni, hogy mikor és milyen forrásokból történhet meg a HÉV-vonalak felújítása – és hogy addig mire számíthatnak az utasok”.

A járatritkítás miatt kérdéseket küldtünk a MÁV-nak, illetve az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.

A MÁV Zrt. a hírekre reagálva Telexnek küldött közleményében azt írta, hogy a H5-ös HÉV vonalán csúcsidőben több járat közlekedik majd, de csúcsidőn kívül ritkábban közlekedik, míg a H6-os HÉV vonalán a reggeli és délutáni órákban egy-egy járattal kevesebb vagy kisebb kapacitású járat közlekedik, de a kínálat igazodni tud az utasigényekhez.

A közlemény szerint a MÁV-HÉV járműállománya már nagyon túlteljesítette azt az élettartamot, amelyre tervezték, ezért a vállalat a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) felügyeletével 54 új HÉV szerelvény beszerzését készítette elő. Ezt a beszerzési folyamatot lassította, illetve visszavetette az a tény, hogy Magyarország nem jut hozzá az uniós források azon részéhez, amelyből ezek a közlekedésfejlesztési célkitűzések finanszírozhatók.

További kihívást jelentett a HÉV gördülőállományának, hogy a jelenlegi piaci körülmények között az alkatrészellátás akadozóvá vált, bizonyos alkatrészek tekintetében pedig teljesen megszűnt, az alternatív szállítói láncok viszont – épp a járművek életkora és az általuk képviselt, korábbi technológia miatt – nem állnak rendelkezésre vagy csak nehezen kiépíthetők, írják.

A fenti okok együttes hatása miatt átmeneti járműhiány alakult ki a MÁV-HÉV-nél: tartósan több jármű vár érdemi javításra, felújításra, mint amennyi az összes járat forgalomba adásához szükséges volna. Magyarországon ugyanis csak olyan HÉV közlekedhet, amely az utasok biztonságát nem veszélyezteti.

A helyzet kezelésére átdolgozott menetrendre tettek javaslatot, amely így is nagy fogalmat tudna biztosítani 99,8 százalékos pontossággal. Az új menetrend január 8-tól lép életbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!