Az ellenzék megtámadja a bíróságon az újrarajzolt V. kerületi választókerületeket

2023. december 12. – 21:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzék megtámadja a bíróságon az új V. kerületi körzetbeosztást – jelentette be a Facebookon Kovács Alex Gábor, a Tiéd a Belváros frakcióvezetője. A TASZ jogászai segítették a beadványok összerakásában, a bíróságnak három napja van dönteni róla.

Csökken a lakosságszám, ezért több választókerületet is újra kellett rajzolni. Így járt többek között a budapesti Belváros is: eddig tíz önkormányzati képviselőt választhattak, mostantól viszont csak nyolcat.

Kovács azt írja, hogy a nyolc új körzetből hat lakosságszáma legalább 5 százalékkal eltér az átlagtól, amit a törvény szerint érdemben indokolni kell. A frakcióvezető szerint az ezekről szóló jegyzői indoklás semmitmondó.

Két megszüntetett körzetben – a tavalyi országgyűlési választás alapján – az ellenzéknek jó esélyei lettek volna. Ezt a két körzetet megszüntették. Az északi körzetekben, ahol inkább ellenzéki szavazók élnek, jóval nagyobbak, mint a déliek, amik inkább kormánypártiak. Kovács megjegyzi, hogy minél többen élnek egy választókerületben, annál kevesebbet ér a szavazatuk, ezért is tartja aránytalannak az új felosztást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!