Kétnapos sztrájkot hirdetett a Volánbusz egyik szakszervezete, 23 ezer járat maradhat ki

2023. december 8. – 10:12

Kétnapos sztrájkot hirdetett a Volánbusz egyik szakszervezete, 23 ezer járat maradhat ki
Volvo 8900 típusú autóbusz a tapolcai autóbusz-állomáson márciusban – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 10-ére és 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál, arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. A Volánbusz a sztrájk tervezett ideje alatt biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, a várhatóan nem közlekedő járatok listája a közlekedési társaság honlapján érhető el.

A Volánbusz Zrt. azt közölte, hogy vállalatnál működő majdnem húsz érdekképviseletből eddig egyik sem jelezte csatlakozási szándékát a munkabeszüntetéshez. Az elégséges szolgáltatás keretében az első nap a járatok 80, a második nap pedig az 55 százaléka közlekedni fog, ez azt jelenti, hogy a Volánbusz a két nap során összesen mintegy 23 ezer kieső járattal tervez országszerte.

A Volánbusz vitatja az „indokolatlan munkabeszüntetés” jogszerűségét, és jogorvoslattal él a végzés ellen, „amellyel az elsőfokú bíróság elutasította kérelmét a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által még az idei évre meghirdetett, kétnapos sztrájk jogellenességére vonatkozóan”.

A Volánbusz és a szakszervezet között vita van a sztrájk időzítéséről, a társaság álláspontja szerint az idei évben munkabeszüntetésre sem ok, sem jogszerű lehetőség nincs, mert a kollektív szerződés keretében az idei évre érvényes bérmegállapodás van hatályban, amit a Volánbusz vezetése betartott.

„A Volánbusz számára a legnagyobb értéket ugyanis munkatársai jelentik, ezért megbecsüli munkavállalóit és dolgozói megtartására, és megelégedésük növelésére törekszik” – fogalmaztak a közleményben, hozzátéve, hogy a Volánbusz korábban már többször is kijelentette, és most is hangsúlyozza, hogy elkötelezett a mielőbbi bérmegállapodásban, amit lehetőség szerint legkésőbb 2024. január 20-ig megkötne az arra jogosult érdekvédelmi szervezetekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!