Nagy Volánbusz-sztrájk jöhet december 10-én és 11-én

2023. december 6. – 22:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán az MTI-vel.

A vasárnapra és hétfőre tervezett sztrájk jelentősnek ígérkezik, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) korábban úgy számolt, hogy

11-én, hétfőn a 42 540-ből 19 830 járat nem fog közlekedni.

A Mandiner úgy tudja, vasárnap ennél kevesebb járatot érint majd a sztrájk, akkor csak az aznapra tervezett 18 ezer járat 21 százaléka, vagyis 3760 járat nem közlekedik majd.

A szakszervezet szerint a sztrájkra azért van szükség, mert elakadtak a bérfejlesztési tárgyalások. A szakszervezet 2024-re 25 százalékos béremelést szeretne, erre az igényre azonban a Volánbusz Zrt. november 24-ig nem válaszolt, ezért folyamodtak a sztrájkhoz. A zrt. vezetése korábban az MTI-nek azt mondta, elkötelezettek a megegyezés érdekében, legkésőbb 2024. január 20-ra szeretnék lezárni a jövő évi bértárgyalásokat, és megkötni a bérmegállapodásokat.

A tervezett sztrájkot azonban bíróság előtt támadták meg, de a bíróság első fokon nem nekik adott igazat, hanem a SZAKSZ-nak, – a MOSZ tagszervezetének.

A bíróság megítélése szerint a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartó sztrájkfelhívás és tervezett sztrájk bejelentése, amelyről megfelelően tájékoztatták a munkáltatót, önmagában nem minősül az együttműködési kötelezettség megsértésének. Továbbá nem minősül a szakszervezet eljárása sztrájkjoggal való visszaélésnek sem.

A közleményben kiemelték: bár a végzés nem jogerős, a MOSZ álláspontja szerint biztonságosan megkezdhető a 2023. december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés, így azt a „még elégséges szolgáltatás” biztosítása mellett megtarthatják.

A munkáltató legkésőbb két nappal a sztrájk megkezdése előtt tájékoztatja az utazóközönséget a várható menetrendről – tették hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!