Az új MÁV-menetrend szerint újabb vonalon áll le teljesen a személyszállítás

2023. december 3. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

A MÁV új menetrendjének hatályba lépésétől, december 10-től újabb vasútvonalon, Mátészalka és a romániai Nagykároly között állnak le a vonatok, melyek a továbbiakban csak a magyarországi Tiborszállásig közlekednek – az intézkedés következtében teljesen megszűnik a közösségi közlekedés a jelentős részben magyarok lakta Észak-Partium városai és a szomszédos magyarországi városok között, írja közleményében a Közlekedő Tömeg.

Az Indóház részletesen szétszálazta a decembertől esedékes változásokat, a 115-ös Tiborszállás–Mátészalka vonalról azt írják:

  • A kishatárforgalmi vonatok csak belföldön közlekednek, Tiborszállás és Nagykároly között a személyszállítás megszűnik az alacsony utasforgalom miatt.
  • A Nagykárolyból Mátészalkára közlekedő, Tiborszállásról 17:23-kor induló személyvonat belföldi pótlás nélkül megszűnik.
  • A Vásárosnamény és Záhony felé, illetve felől közlekedő személyvonatok útvonala Tiborszállás–Mátészalka, illetve Mátészalka–Tiborszállás útvonalra rövidül.

A MÁV új vasúti menetrendjének kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit – közölte a MÁV Zrt., állításuk szerint az új menetrend kialakításakor a járási egyeztetéseken felül az online társadalmi egyeztetés javaslatait is figyelembe vették.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium felülvizsgálja a korábbi vasúti és a jelenlegi buszközlekedés tapasztalatait, versenyképességét, és figyelembe véve a térségben élők utazásai szokásait

még az idei év végén döntés születhet a jövőbeli közlekedési formáról az érintett vonalak esetében.

A 2023/2024-es menetrendet ide kattintva tölthetik le, az egyes vonalak menetrendjei itt találhatóak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!