Kolumbiai drogkartellel bizniszelő magyar bűnszervezet ellen emeltek vádat

2023. november 29. – 11:43

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy magyarországi bűnszervezet irányítójával és 19 társával szemben. A szervezet egy nemzetközi drogkartell megbízásából működött itthon, a vád szerint Kolumbiából érkező, majd Nyugat-Európában eladott drogokból származó pénzt mostak tisztára, írja az ügyészség közleménye.

A bűnszervezet 46 milliárd forintnyi pénz tisztára mosásában segédkezett. A pénz főként kokain eladásából származott: a nemzetközi kartell 2006 után egyezett meg az ügy fő vádlottjával, egy vietnámi állampolgárral, aki az 1980-as években telepedett le Budapesten.

A vietnámi férfi 2007. és 2014. között kiépített egy olyan bűnszervezetet, amelynek célja a kolumbiai drogbizniszből befolyt pénz összegyűjtése, Magyarországra szállítása és tisztára mosása volt. A férfi a kolumbiaiak utasítását követte, futárokat és a befizetéseket teljesítő személyeket vont be a szervezetbe. A futárok elsősorban Hollandiából, Belgiumból, Németországból és Spanyolországból hozták járművekbe rejtve a pénzt, azt átadták a vietnámi férfinak, aki a bűnszervezet tagjaival magyar és szlovák bankszámlákra rakták a pénzeket. Ezekről utalták tovább Távol-Keletre.

A vietnámi férfi mellett 19 magyar állampolgár is vádlottként szerepel az ügyben, ők olyanok, akik bankszámlát nyitottak vagy továbbutalták a pénzeket. Az ügyészség 2017-ben már emelt vádat több tag ellen is, akkor 18 milliárd forintnyi pénz tisztára mosása és illegális cigarettakereskedelem miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!