Lepusztult újpesti telefonfülkéket látott el hasznos funkciókkal a Kutyapárt

2023. november 25. – 20:06

Lepusztult újpesti telefonfülkéket látott el hasznos funkciókkal a Kutyapárt
Fotó: MKKP

Másolás

Vágólapra másolva

Az MKKP újpesti tagjai péntek éjjel felújították és hasznos funkciókkal láttak el hét lepusztult telefonfülkét Újpest-központ aluljárójában. A fülkéknek semmi haszna nem volt, a telefonokat is rég leszerelték már belőlük. Az MKKP kiderítette, hogy a fülkéknek tulajdonképpen nincsen gazdája, sem a Fővárosi vagy az Újpesti Önkormányzat, sem pedig a BKK vagy a Telekom nem vállalja magára őket.

Ezért a Kutyapárt nekilátott a fülkék átalakításának, a közben kiérkező rendőrök nagyjából két órán át figyelték az akciót, de végül nem avatkoztak közbe.

  • Az első fülkébe Szabadfogas került, vagyis a fogason hagyott megunt kabátokat bárki elviheti, akinek meleg ruhára van szüksége.
  • A második fülke egy Kék mikrót kapott, ebben tartós élelmiszert lehet otthagyni a rászorulóknak.
  • A harmadik fülke egy antikvárium, ide ingyen elvihető könyvadományokat lehet tenni.
  • A negyedik fülke egy utcazenészeknek szánt színpad.
  • Az ötödik fülkébe helyi lakosoknak szóló hasznos információkat, például az önkormányzati képviselők elérhetőségét ragasztotta fel az MKKP.
  • A hatodik fülke pedig abban segít, kihez fordulhatunk baj esetén.
  • A hetedik fülkébe egy pörgethető „Kit utáljunk ma?” kerék került, ami „a kormánypropaganda mintájából tanulva az aktuális ellenségünket segít meghatározni”.

A projekt anyagköltségét teljes egészében mikroadományokból szedte össze az MKKP.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!