Néhány szobor hamarosan összedőlhet a Memento Parkban

2023. november 25. – 10:04

Néhány szobor hamarosan összedőlhet a Memento Parkban
A Memento Park 2015-ben – Fotó: Faludi Imre / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány szobor az állapotromlás miatt rövidesen összedőlhet a Memento Parkban, a bevételük pedig nem elég ahhoz, hogy a három évtizede rozsdásodó emlékműveket helyreállítsák. Ehhez több tízmillió forint kéne. A park a XXII. kerületi önkormányzat évi százezer forintos működési támogatásán kívül viszont semmilyen pályázati pénzhez nem jut, ez pedig épp csak arra elég, hogy a parkot rendben tartsák, és ne lepje be a gaz, írja a HVG.

A szoborpark közben most ősszel 30 éves, és idén bekerült Európa hét legveszélyeztetettebb öröksége közé. A lap szerint az Europa Nostra és az Európai Beruházási Bank által létrehozott programban olyan történelmi helyszíneket támogatnak és emelnek be a nemzetközi köztudatba, amik az elfeledés veszélye mellett fenntartási nehézségekkel is küszködnek.

Ebben a pályázatban a park 10 ezer eurót (körülbelül 3,8 millió forintot) nyert el, ebből pedig három veszélyeztetett művet tudnak úgy digitalizálni, hogy azokat később 3D-s nyomtatással újra létrehozzák. A három kiválasztott szobor az 1976-os Munkásmozgalmi emlékmű, az 1975-ös Szovjet–magyar barátsági emlékmű és az 1969-es Tanácsköztársasági emlékmű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!