Állati eredetű fehérjét is kimutatott a vegán készételekben a Nébih vizsgálata

2023. november 23. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Házhoz szállított vegán készételeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 13 készétel, öt pizza, öt hamburger és három snickers szelet került a Szupermenta asztalára. Hat vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzés is történt: négy esetben eljárást indítottak a szakemberek, egy vállalkozás tevékenységét pedig nyár elején ideiglenesen felfüggesztették, írja a Nébih közleményére hivatkozva az MTI.

A laboratóriumi vizsgálatok több esetben állati eredetű fehérjét is kimutattak a vegánnak ígért ételekben.

A vizsgált 13 vendéglátó egységből nyolc csak vegán ételeket készít, öt helyen pedig – a vegán mellett – állati eredetű összetevőket tartalmazó ételek is vannak az étlapon. A kiszállított ételek dobozáról vett tisztasági minták nem mutattak ki mikrobiológiai szennyeződést. Egy ételben azonban koaguláz pozitív staphylococcusokat, három esetben bacillus cereust, míg négy mintában coliformot találtak a laboratóriumi vizsgálatok során.

Az eredmények alapján a felügyelők az érintett vállalkozásoknál helyszíni ellenőrzést tartottak. A hat vizsgált hely közül néggyel szemben indult eljárás, többek között élelmiszerhigiéniai hiányosságok miatt. Egy esetben a vendéglátóhely ételkészítő és forgalmazó tevékenységének azonnali felfüggesztésére is szükség volt. A négy eljárás során mintegy 675 ezer forint értékben szabtak ki bírságot. A feltárt hibák kijavítása után a nyár elején felfüggesztett vendéglátóhely is folytathatta a tevékenységét.

A Nébih emlékeztet arra, hogy a vegán jellegre egyelőre nincs egyértelmű és jogilag kötelező érvényű meghatározás. A tesztben résztvevő ételek hét esetben tartalmaztak állati eredetű fehérjét: a vizsgálatok tej és/vagy tojás jelenlétét mutatták ki. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ételek készítéséhez közvetlenül állati eredetű alapanyagokat használtak fel, azok akár a tárolás, az előkészítés, a főzés vagy a kiszállítás során is szennyeződhettek.

A vásárlói tájékoztatás azonban sosem lehet félrevezető, az allergénekről pedig – mint a tej és a tojás – kötelező informálni a vásárlót, még akkor is, ha az csak nyomokban fordulhat elő az ételben – hangsúlyozta a Nébih. Ez egy esetben megtörtént, azonban ennek hiányában hat ételt forgalmazó élelmiszervállalkozással szemben hatósági eljárás indult, ami még folyamatban van.

A tesztben résztvevő vegán pizzákon és hamburgereken húsdetektálást is végeztek a szakemberek, így ellenőrizték, hogy tartalmaznak-e állati eredetű DNS-t. E téren nem merült fel probléma.

A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták az ételeket. Értékelésük alapján a legjobb vegán étel a Napfényes Vegán Étterem – Vegán szénégető pizzája és az Édeni Vegán – Vegán klasszikus hamburgere, míg a kedvenc desszert a Zabrakadabra Oktogon – Vegán snickers szelete lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!