Kocsis István kecskeméti panelre cserélte leányfalui villáját, hogy a VIP-börtönbe kerülhessen

2023. november 20. – 07:35

Másolás

Vágólapra másolva

Bő három év után szabadult Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Paks I. egykori vezetője – tudta meg a 24.hu. Kocsist 2019 novemberében gazdasági bűncselekmények miatt több mint hétéves procedúra után jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték. Ennek ellenére, a börtönre ítélt, büntetését töltő Kocsist többször is elhívták a kormányzati atomtalálkozókra, amiről a Direkt36 írt részletesen.

Az Opten cégadatbázis adatai szerint a bírósági döntést követően Kocsis otthagyta a leányfalui villáját, és egy kecskeméti, 33 négyzetméteres panellakásba költözött, amit a fia vásárolt neki még 2019 végén. Tette

mindezt feltehetően azért, hogy a kecskeméti VIP-börtönbe kerülhessen. A szabadságvesztés helyszíne ugyanis az elítélt lakcíméhez legközelebb eső büntetési-végrehajtási intézet.

Kocsis így 2020 márciusában az 1990-es évek óta működő kecskeméti börtönbe került be.

És mitől VIP-börtön a kecskeméti fogház? Saját kulccsal zárható szobák, rács nélküli ablakok, saját tévé, parkosított udvar, teniszpálya. Így nem csoda, hogy több gazdasági bűnöző, elítélt üzletember és politikus is itt szeretné letölteni a börtönbüntetését. Az egykori fideszes országgyűlési képviselő Mengyi Roland is ide került, akinek a kedvéért még egy könyvtári állást is létrehoztak. A lap bírósági forrásokra hivatkozva azt írja, nem a Kocsis az első, aki megváltoztatta lakcímét annak reményében, hogy a VIP-börtönbe vonulhasson be. De az is előfordult már, hogy egy kecskeméti lakcímre bejelentkezett elítélt azért nem került a VIP-börtönbe, mert az éppen tele volt.

Kocsis szabadulásának hírét a Kaposvári Törvényszék is megerősítette. A bíróság szóvivője, Vadócz Attila a 24.hu megkeresésére azt válaszolta, hogy a volt MVM vezető szabadulásáról a büntetés-végrehajtási intézet értesítette a bíróságot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!