Orbán: Jelentem a kongresszusnak, a kitűzött célokat elértük

2023. november 18. – 15:19

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán szerint sok nehézséggel találkoztak már: Covid, Gyurcsány, migránsok. De semmi sem volt olyan nehéz, mint az utóbbi két év a háborúval és a „vágtató inflációval”. De minden ilyen nehéz helyzeten úgy lehet túljutni, ha világos célokat tűznek ki maguk elé, ez náluk megvolt. Például nem akartak belekeveredni a háborúba, „a példátlan nyugati nyomás ellenére sem”, a jegybankot ki akarták segíteni, az inflációt pedig 10 százalék alá akarták vágni. „Jelentem a kongresszusnak, a kitűzött célokat elértük” – summázta a miniszterelnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!