Egy tehervonat és egy személyvonat ütközött össze a sápi vasútállomáson, heten megsérültek

2023. november 15. – 06:46

Másolás

Vágólapra másolva

Tehervonat ütközött össze egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomáson szerda hajnalban, a balesetben többen megsérültek – közölte honlapján a Mávinform, írja az MTI.

A tehervonat eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe, hogy nem lehetett volna behajtania Sáp vasútállomásra, meghaladta a jelzőt, és nekiütközött az állomáson várakozó Biharkeresztesről Püspökladányba tartó személyvonatnak.

A balesetben mindkét mozdonyvezető, a jegyvizsgáló, illetve a vonaton tartózkodó öt utasból négyen megsérültek. Az Országos Mentőszolgálat megkeresésünkre azt írta: a baleset helyszínére nyolc mentőegységet riasztottak, négy embert könnyebb sérülésekkel szállítottak a berettyóújfalui kórházba, egy embert életveszélyes állapotban szállítottak a debreceni kórházba.

Az Infostart a katasztrófavédelemtől úgy tudja, hogy frontális ütközés történt, a személyvonat Püspökladány irányába haladt, a tehervonat pedig onnan érkezett 60 km/órás sebességgel. A tűzoltók egy embert feszítővágó segítségével emeltek ki a személyvonatból. A hatóság vizsgálja a baleset körülményeit.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán az üggyel kapcsolatban azt írta, hogy „egy magánvasút tehervonata belerohant az ott közlekedő személyvonatunkba”. Tájékoztatása szerint a személyvonat vezetője szenvedett szerinte súlyos, a mentők szerint életveszélyes sérüléseket. Lázár szerint „az első eredmények alapján az valószínűsíthető, hogy a szerencsétlenséget nem műszaki probléma okozta”.

Az MTI-ben megjelent képek alapján a tehervonat az MMV Magyar Magánvasút Zrt.-é, a cégnek elküldtük kérdéseinket a balesettel kapcsolatban. Amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!