Vizsgálja a Volánbusz, mitől gyulladhatott ki hétfőn az egyik buszuk Dunaújvárosnál

2023. november 13. – 17:28

Másolás

Vágólapra másolva

Napközben írtuk meg, hogy teljesen kiégett egy távolsági busz a 6-os úton. A Telex ezzel kapcsolatban megkereste a Volánbuszt, amely azt válaszolta, hogy a Veszprém–Kecskemét-vonalon közlekedő busz motortere hétfő reggel 8:40-kor gyulladt ki Dunaújváros közelében. Mint írják,

„Az autóbusz-vezető azonnal megállt, a jármű 12 utasát haladéktalanul és biztonságosan leszállította a buszról, értesítette a tűzoltóságot és megkezdte az oltást, mely sajnos nem járt sikerrel, a jármű kiégett.”

A Volánbusz azt is megírta, hogy a kigyulladt buszt 2016-ban gyártották, a legutóbbi műszakija idén október végén volt. Vizsgálják a tűzoltóság bevonásával, hogy mi okozta a tüzet.

„2022-ben öt, 2023-ban eddig hét nyílt lánggal járó, tényleges tűzeset érintette csaknem 6000 darabos járműállományunkat. Társaságunk autóbuszainak karbantartása szigorú rendszerben történik.”

– írták, hozzátéve, minden olyan részt, amely tűzesetet okozhat, a szokásosnál is gyakrabban szoktak átvizsgálni. Ugyanígy a tűzoltó készülékeket is rendszeresen vizsgálják át, ám, mint fogalmaztak, „mindezek ellenére is előfordulhatnak váratlan meghibásodások okozta tűzesetek”.

A Deol.hu korábban azt írta, egy beugrós sofőr vezette a hétfőn kigyulladt buszt: erre a Volánbusz azt írta, az információ téves, „kollégánk évtizedek óta társaságunknál dolgozik, rendszeresen a Veszprém–Kecskemét-vonalon szállítja az utasokat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!