A KIM államtitkára elmondta, hogyan gyűjthető 500 feletti pontszám a megújult felsőoktatási felvételi rendszerben

2023. november 7. – 13:12

Másolás

Vágólapra másolva

Megmarad az 500 pontos felvételi rendszer, de az egyetemek ez évtől nagyobb mozgásteret kapnak abban, hogy mely tantárgyakat fogadják el és milyen pluszteljesítményért adnak többletpontot – közölte az MTI a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a megújult felsőoktatási felvételi eljárás részleteit bemutató sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján.

Varga-Bajusz Veronika elmondta,

“a jelentkezőknek megéri emelt szintű érettségit választaniuk, mert az emelt vizsga esetén minden elért százalék után 1 pont jár majd a felvételin, a középszintű vizsgáért viszont csak az elért százalék kétharmada szerinti pontszámot kapják meg a diákok”.

Eddig központilag meghatározott esetekben járt többletpont, idéntől azonban az intézmények maguk döntik el, hogy a 100 pontot milyen plusz teljesítményért, vállalásért ítélik oda.

Szinte minden egyetemen elismerik a nyelvvizsgát, az emelt szintű érettségit, a sportsikereket és a tanulmányi versenyeken elért eredményeket, de Varga-Bajusz Veronika szerint

"az intézmények saját döntése alapján akár munkatapasztalat, szóbeli felvételi, előképzettség, önkéntesség vagy valamilyen felkészítő tanfolyam elvégzése is eredményezhet többletpontokat. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálat (annak idejétől és tartalmától függően) 16, 32 vagy 64 pontot jelenthet, „ezzel akár 500 feletti pontszám is összegyűjthető”.


A helyettes államtitkár szavai szerint az új rendszerrel az egyetemek „jobban, célzottabban, rugalmasabban” alakíthatják ki azokat a szempontokat, amelyek alapján kiválasztják leendő hallgatóikat, szerinte a változtatások egyúttal a diákok számára is kedvezőek.

A rugalmasabb felvételit két lépésben alakították ki, a változások egy része így már az idei eljárásban hatályba lépett. Az idei felvételin már az egyetemek dönthettek arról, hogy mely képzéseken kérnek emelt vagy középszintű érettségit, illetve milyen minimumpontszámot várnak el. A már bevezetett változások sikeresen debütáltak idén, hiszen a felvettek számának 33 százalékos növekedése az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb eredménye, 2023-ban a medián pontszám 6 ponttal emelkedett a megelőző évihez képest, vagyis a fiatalok jobb teljesítménnyel kerültek be a felsőoktatásba.

Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke arról beszélt: fontos, hogy a felvételi rendszer átlátható legyen, és hogy az elvárásokat könnyen megértsék a szülők és diákok. Mivel az újítások átlátása az első évben okozhat némi nehézséget, a HÖOK a minisztériummal együttműködve tájékoztató kampányba kezd, remélik, hogy az akció hozzájárul a diákok tájékozottságához és ezáltal a sikeres felvételihez. Eszterhai Marcell jelezte, saját roadshow-t indítanak, továbbá bekapcsolódnak az egyetemek rekrutációs programjaiba is, így csaknem ezer középiskolát fognak személyesen elérni a kampány során.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!