Három évig félrediagnosztizálták Magyarországon, végül Bécsben műtöttek meg egy magyar nőt

2023. november 5. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

Az ATV számolt be Zinner Kármen történetéről, aki három év alatt számtalan orvosnál megfordult, de végig félrediagnosztizálták. Végül egy hónapja műtötték meg, miután Bécsbe ment orvoshoz.

Zinner fájdalma három évig tartott, nem volt pénze magánegészségügyre, az itthoni egészségügyből pedig pszichiáterhez küldték, mondván, krónikus fájdalomszindrómában szenved. A valódi ok előrehaladott endometriózis volt, idén ősszel kijutott Bécsbe orvoshoz, ahol szinte azonnal megműtötték.

„El kellett távolítani a méhet, a petevezetéket. A vastagbél utolsó szakaszát teljesen benőtte az endometriózis, teljesen le kellett fejteni róla, olyan görcsöket okozott, hogy menni nem bírtam” – mesélte a nő az ATV-nek. A három év alatt többször azt mondták, hogy nincs semmi baja, küldték orvostól orvosig.

Rékassy Balázs egészségügyi szakértő az ATV-nek az esetről azt mondta, a túlterheltség az egyik fő ok amögött, hogy ilyenek megtörténhetnek. A hosszú várólisták és a túlterheltség mellett probléma az is, hogy nincs utánkövetés a műtétek után: jelenleg pedig még mindig kétszer akkora (nagyjából 48 ezer) a műtétre várók száma, mint amennyien a járvány előtt voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!