Interaktív térkép készült a Fiumei úti sírkertről

2023. november 1. – 16:34

Interaktív térkép készült a Fiumei úti sírkertről
A térkép felülete – Forrás: NÖRI

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat.

A Nemzeti Örökség Intézete szerint a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhelyként olyan fontos kulturális tere az országnak, amelynél fontos a digitalizáció, és fontos, hogy az adatok bárki számára elérhetők legyenek, a felület nemcsak magánszemélyeknek hasznos, de tudományos munkára is kiváló lehetőséget ad.

A Fiumei úti sírkert honlapján elérhető temetőtérképen számok szerint lehet tájékozódni a parcellák között, de lehetőség van parcellák szerinti keresésre, továbbá név vagy sírhelyszám szerint is megtalálhatók a nyughelyek és az azokhoz tartozó, jogszerűen publikálható adatok. A térképen az adott sírok fényképe is elérhető.

Az adatbázis azt is feltünteti, ha egy sír a Nemzeti Sírkert részeként védett, ebben az esetben a név alatti linkre kattintva további információhoz juthat az érdeklődő. Látható, ha az adott sír műemléki védettséget élvez, vagy hősi halott nyugszik benne. A keresett sírnak nemcsak a helyét, de a fotóját is bemutatja a felület. Az adatbázis bővül majd, hiszen a NÖRI folyamatosan végzi a sírkert felmérését, és ez alapján egészíti majd ki a térképet.

Amennyiben a felhasználóknak az elhunytak adataival kapcsolatban bármilyen észrevételük lenne, egy bejelentőablak segítségével, csupán egy emailcím megadásával bárki könnyedén beküldheti. A bejelentéseket az intézet minden esetben megvizsgálja majd.

A NÖRI elkészítette a Fiumei úti sírkert felfedezését segítő FiumeiGuide nevű applikációt, valamint a QR-kódok segítségével elérhető a Szoborpark is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!