A jövőben teljes egészében Magyarországon gyártják majd a török páncélozott harcjárműveket
2023. október 31. – 17:36
Magyarországon gyártják majd a török Gidrán típusú páncélozott harcjárműveket. Erről kedden állapodott meg a Nurol Makina török hadiipari vállalat, a Nurol Makina Hungary Kft., valamint az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt., írja az MTI.
A Gidránok összeszerelése eddig is részben Magyarországon történt, a Nurol Makina által gyártott alap gépjárműre ugyanis Kaposváron integrálták a kiegészítő radar- és fegyverrendszereket. A jövőben viszont magát a járművet is nálunk gyártja majd a megállapodással létrejövő vegyesvállalat. A megállapodás révén legalább 200 új munkahely jön létre.
A Gidránok hazai gyártását „nagyon nagy előrelépésnek” nevezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, mert szerinte ezzel nem pusztán a magyar honvédség igényeit elégítenék ki ezzel, hanem egy exporttermék is születni fog. A miniszter szerint a katonai értelemben vett függetlenséghez komoly védelmi ipart kell építeni, mégpedig úgy, hogy az ne csupán a haderő, hanem a magyar gazdaság egészének fejlődését is szolgálja, és ebben stratégiai partnerként tekintenek Törökországra.