Földön fekvő hajléktalanokat vert meg egy biztonsági őr Kőbányán, egyikük bele is halt a sérüléseibe
2023. október 27. – 11:51
Hat év börtönt kapott nem jogerősen egy első fokon felmentett biztonsági őr; a büntetőügy harmadfokon a Kúrián folytatódik – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A vád szerint a férfi 2020. augusztus 24-én este járőrszolgálat közben az egyik X. kerületi áruház hátsó parkolójánál egy viperával szó nélkül, legalább kétszer megütött egy földön alvó hajléktalan férfit, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az őr aztán távolabb öt másik férfit is észrevett, akik szintén a földön feküdtek, rájuk is támadt, és négyet megvert közülük. A veréstől az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, és két hónappal később a kórházban meghalt. A bíróság szerint összefüggés van a verés okozta sérülések és a halál között. A másik három férfi könnyebben sérült, azonban az ő esetükben is fennállt súlyosabb sérülés lehetősége.
A Fővárosi Törvényszék áprilisi elsőfokú ítéletében felmentette biztonsági őrt, de az ügyészség fellebbezett. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ítéletében kimondta, hogy a biztonsági őr bűnös halált okozó testi sértés és négyrendbeli testi sértés kísérlete miatt, és 6 év börtönre ítélte.
Az ügyész súlyosítást, a biztonsági őr és védője felmentést kért, így a tábla döntése nem jogerős, a büntetőügy harmadfokon a Kúrián folytatódik.