Romákat toboroztak a Paks II. beruházáshoz, tb-kártya-másolatot is kértek tőlük

2023. október 24. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

Írásbeli kérdésben próbált információt kapni Lőcsei Lajos momentumos képviselő Szijjártó Pétertől arról, hogy milyen intézkedések történtek a közösségi médiában terjedt videó ügyében, amelyben Paks II. fejlesztésével kapcsolatban munkavállalókat toboroznak – figyelt fel az ügyre a Népszava.

A lap cikke szerint a jelentkezőknek egy megadott emailcímre el kell kellett küldeni a személyazonosító igazolványuk és egyéb irataik, köztük a tb-kártyájuk másolatát. Úgy tudják, a munkára romákat kerestek, és az egyik ilyen videó szerint idén első körben „több mint 500 segédmunkást” tudnak munkába állítani. A reggel 7 órától este 5 óráig tartó munkára 1700 forintos órabért ajánlottak, és hosszú távú munkaszerződést.

Az Országos Roma Önkormányzat több képviselője, helyi roma vezetők és vállalkozók nemrég megbeszélést tartottak Szekszárdon, amelyen Süli János, a paksi választókerület kormánypárti (KDNP-s) parlamenti képviselője, az atomerőmű bővítéséért felelős volt tárca nélküli miniszter is részt vett. Süli ott elmondta, hogy Pakson jelenleg egy öt méter mély munkagödörből szedi ki a földet több munkagép, emberi erőre csak kis mértékben van szükség, ahhoz pedig elég pár környékbeli is, és jelenleg nem folyik „hiteles” toborzás paksi munkákra.

Felmerült, hogy a fiktív állásajánlatok célja az adatgyűjtés volt, ezért Lakatos Oszkár, az ORÖ megbízott elnöke ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen személyes adatokkal való visszaélés miatt. Lakatos szerint a jelentkezők száma elérheti a 10-15 ezret.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!