Horogkeresztes zászlót lobogtatott egy győri parkban egy 15 éves fiú, vádat emeltek ellene

2023. október 24. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 15 éves fiú ellen, aki tavaly nyáron horogkeresztes zászlót lobogtatott egy győri parkban és horogkereszteket rajzolt egy zsinagóga falára – derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint a fiatal tavaly júliusban egy délután egy győri parkban szórakozott a barátaival, „nagy mennyiségű” alkoholt is fogyasztottak, majd a fiatal egy horogkeresztet ábrázoló zászlót kapott elő a táskájából, elkezdte mutogatni a járókelőknek, majd egy kerítésre, jól látható módon ki is feszítette.

A járókelők értesítették a rendőrséget, akik az önkényuralmi jelképet ábrázoló zászlót eltávolították.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Pár hónappal később, 2022 októberében, a korai esti órákban a 15 éves fiatal a győri zsinagóga épületére alkoholos filctollal kilenc horogkeresztet rajzolt. Ezzel közel 40 ezer forintos kárt okozott.

Az ügyészség önkényuralmi jelkép használata és minősített rongálás miatt emelt vádat az elkövető ellen. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!