Orbán: Máig mi vagyunk a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában

2023. október 23. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

Nekünk 1989-ben csak az volt a dolgunk, hogy befejezzük, amit 1956-ban elkezdtek – folytatta Orbán. Meg akarták mutatni, hogy harminc év kényszerű hallgatás nem azonos a megbocsátással, és hogy „a történelmi számlát előbb vagy utóbb meg kell fizetni”.

„Nekünk csak annyi bátoságot kellett összegyűjtenünk, hogy rájuk mutassunk, és elkiáltsuk magunkat: a király meztelen, és nem kerülheti el az emberek ítéletét” – mondta a miniszterelnök. Harminc évvel a rendszerváltás után is tart a vita, hogy az igazságtétel ügyében erélytelen demokráciát látva helyesen döntöttek-e a magyarok. Az azonban biztos Orbán szerint, hogy úgy szabadult ki az ország a szovjetek megszállása alól, és úgy váltották le a kommunistákat, hogy Magyarországon nem volt polgárháború, egy ember sem halt meg, és elkerültük az ország gazdasági és politikai összeomlását.

„A mai napig Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol 33 év alatt egyszer sem kellett előrehozott választást tartani, és máig mi vagyunk a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!