Születésnapos lett a DK, létre is hoztak egy appot, amiben tanácsot adnak, hogy kell meggyőzni a fideszes ismerőst, hogy szavazzon a DK-ra

2023. október 22. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Mindenkié-e Magyarország – tette fel a kérdést a DK 12. születésnapján, vasárnap közzétett élő Facebook-videóban Gyurcsány Ferenc, a DK alapítója, aki a Lurdy Házban megrendezett eseményen arról beszélt, hogy Magyarországon alapvetően keresztények is vagyunk meg nem is. Olyan országot szeretnénk, mondta ezután emberként, nem politikusként Gyurcsány Ferenc, ami mindenkinek jó hazája, kereszténynek is meg nem is.

Az ember alapvetően jó – folytatta ezzel a DK elnöke, és hozzátette, olyan világot szeretnének, amiben egymásról az emberek azt feltételezik egymásról, hogy jók. Ehhez nem kell a politikára tekinteni, elég megnézni szurkolótáborok rigmusait. Aztán a szabadságra tért ki ezután, lehetőségekkel teli szabadságot kellene biztosítani az embereknek, ők ilyet szeretnének – mondta.

Az államot mi hozzuk létre, az állam nem kegyet gyakorol, amikor fenntart egészségügyi rendszert, mi fizettünk a szolgáltatásokért, mondta egyebek mellett Gyurcsány.

Ezután bejelentették a DK Plusz applikációt, ami október 23-án indul. „A DK Pluszban bármilyen tevékenységet végzünk, azonnal jutalmazva vagyunk”, pont jár érte. De a pont nemcsak virtuális ösztönző, hanem ez azt mutatja, hogy mi mennyivel járulunk hozzá a kormányváltáshoz. „A DK Plusznak egy célja van (…), hogy a funkciók hozzájáruljanak a kormányváltáshoz” – hangzott el az eseményen, ahol arról is beszéltek, hogy azonnal tájékoztatják a közösséget, nem kell a híreket összemazsolázni. A kormányprogrammal szembeni „valóságokat” fogják megírni. A DK Pluszban vannak képzések is, ezek lehetnek kommunikációs, gyakorlati tippek (hogyan győzd meg a fideszes barátaidat, hogy szavazzanak a DK-ra), mondták.

„Szórakoztató kvízeket” és „szórakoztató személyiségteszteket” is létrehoztak az applikációban – mondta Adámy Péter, a párt digitális stratégiai vezetője, aki arról is beszélt, hogy jutalmak lesznek, például lehet majd személyesen találkozni Gyurcsány Ferenccel is.

Adámy Péter úgy fogalmazott, „a cél nemcsak az aktív részvétel ösztönzése, hanem egy közös jövőkép megalkotása: az európai Magyarország létrehozása. Olyan országot szeretnénk létrehozni, amelyben minden állampolgár érzi, hogy tetteinek jelentősége és hatása van. Ennek a kiindulópontja a DK Plusz.”

A párt digitális stratégiai vezető úgy tippelte, hogy a bejelentés után jönnek majd az olyan cikkek, hogy „nem lehet mobilapplikációval kormányt váltani”. Volt erre is válasza, mert „de, lehet”, mondta és hozzátette, hogy lesznek majd offline feladatok is, és majd azokért is jár pont.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!