Ártatlannak vallotta magát az állatkínzással vádolt nő, aki 107 macskával élt együtt Kőbányán

2023. október 18. – 14:55

Ártatlannak vallotta magát az állatkínzással vádolt nő, aki 107 macskával élt együtt Kőbányán
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ismerte be a bűnösségét a szerda délután megtartott előkészítő ülésen az a 62 éves nő, aki a vád szerint 107 macskával és egy kutyával élt együtt Kőbányán egy 73 négyzetméteres lakásban. A macskák közül több elpusztult, a kutyánál pedig egy fertőzés miatt olyan betegség alakult ki, ami miatt el kellett őt altatni. Az ügyészség a nőt állatkínzással vádolja. Az ügyész egy év szabadságvesztést és két év közügyektől eltiltást indítványozott ellene. A védelem szerint az állatokat K. J. nem hanyagolta el, ennek igazolására tanúk idézését kezdeményezték.

A bíróság az ilyen előkészítő üléseken röviden arról kérdezi a vádlottakat, bűnösnek vallják-e magukat, vagy sem. Ha bűnösnek vallják magukat, akkor elfogadják az ügyészség indítványát. Ha ártatlannak vallják magukat, akkor az ügyükben elindul a büntetőeljárás.

Az ügyész az előkészítő ülés elején ismertette a vádiratot. Eszerint K. J. az állatokat elhanyagolta, tisztántartásukról nem gondoskodott, emiatt az állatoknál rühesség alakult ki. Az ügyészség szerint K. J. bezárva tartotta a macskákat az ürülékkel szennyezett lakásban. Az ügyészség szerint az elhanyagolás különös szenvedést okozott az állatoknak.

Ezután K. J. vallomása következett, aki elmondta, hogy korábban nagyon sok állatnak segített, soha nem éheztette az állatait. Szerinte az állatvédők tették ki kínzásnak a macskáit és a kutyáját, mikor megpróbálták a lakásában összeszedni az állatokat. Azt mondta, évekig öngyilkos akart lenni a történtek után.

Elmondása szerint miután elvitték tőle az állatokat, őt a pszichiátriai osztályra vitték. A pszichiátrián nem állapítottak meg nála kóros elmeállapotot. „Fizikailag bántottak, a fejemet a földbe verték” – mondta a bíróságon. Azt is tagadta, hogy 107 macska lett volna a lakásában: azt mondta, csak 38 macskát tartott otthon.

Az ügy már négy éve húzódik, ugyanis a nő lakásán még 2019-ben tartottak hatósági razziát. Az előkészítő tárgyalást idén márciusban tartották volna, de a tárgyalást el kellett halasztani.

A tárgyalás február 13-án a tanúk meghallgatásával folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!