A bíróságon esett neki volt élettársa apjának

2023. október 16. – 14:51

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy somogyi férfi és három hozzátartozója ellen, miután egy bírósági tárgyaláson megverték a férfi volt élettársának az apját, aki a pár gyermekét is a kezében tartotta – derül ki az ügyészség közleményéből.

A férfi és volt élettársa eredetileg közös gyermekük gyerektartása miatt fordult bírósághoz, de a tárgyalás közben vita alakult ki a férfi és korábbi élettársának apja között. A nő apját a bíró végül a hallgatóság soraiba ültette, de így sem javult a helyzet.

A férfi családja, majd a később bekapcsolódó férfi először egy palackkal, aztán ököllel kezdték ütögetni a nő apját, aki nem sokkal később a padra esett – és védekezni sem tudott, mivel a pár egyik gyerekét tartotta a kezében.

A nőt, aki az apján próbált segíteni, az egyik hozzátartozó húzta le karjánál fogva a bírósági padra.

A bíró az ott dolgozóktól kért segítséget, végül az ő többszöri felszólításukra hagyta abba a család a verekedést. Az ügyészség most felfüggesztett börtönbüntetés kért a férfira és három családtagjára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!