Maruzsa Zoltán jött átadni a beázott gimnázium felújított épületét – képekkel és virágokkal díszítették ki az útvonalát

2023. október 11. – 15:11

Maruzsa Zoltán jött átadni a beázott gimnázium felújított épületét – képekkel és virágokkal díszítették ki az útvonalát
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerda délután ünnepélyesen átadta a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum felújított épületét. Információink szerint az átadó ünnepségre csak bizonyos tanárok és diákok kaptak meghívást. A látogatás előtti héten elkezdték rendbe tenni az iskolában azt az útvonalat, amelyen az államtitkár végighaladt.

Egy ott tanító pedagógus a Telexnek azt mondta: kifestették a főfolyosót, ablakokat, ajtót mázoltak, virágokat ültettek, képeket raktak ki a falra, követ raktak le az udvarra. A lapunknak nyilatkozó tanár szerint az iskolában eddig titok volt, hogy ki érkezik az átadóra, de egyértelműen a „magas rangú vendég” miatt kezdték el szépíteni az iskolát.

Frissítés: A Belső-Pesti Tankerületi Központ pénteken válaszolt a kérdéseinkre, kiemelték, hogy visszautasítják a „minden alapot nélkülöző vádaskodást”. Válaszukban azt írták:

„Az iskolaépület teljes tetőhéj-szerkezete, valamint homlokzata is megújult. Az átadóünnepségre 2022. december eleje óta tartó és a napokban zárult felújítási munkálatai befejezéseként került sor. Az iskola a kivitelezési munkák befejezéseként, annak utolsó szakaszaként került sor az iskola belső és külső megszépítésére, csinosítására. Azért, hogy a gyermekek és a tanárok is megfelelő környezetben tanulhassanak. Minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy egy tízperces ünnepség miatt újítják fel, teszik otthonossá az iskola környezetét. Az intézmény tetőhéjazatának kormányzati támogatással megvalósult felújítása mellett a homlokzat rekonstrukcióját a Belső-Pesti Tankerületi Központ saját forrásból biztosította.”

Válaszukban azt írták, hogy az átadó után a szokásos módon tartották meg a délutáni tanórákat. És a meghívottak listájáról az iskola döntött.

Maruzsa Zoltán érkezik az iskola átadójára – Fotó: Huszti István / Telex
Maruzsa Zoltán érkezik az iskola átadójára – Fotó: Huszti István / Telex

Múlt héten keresett meg minket a Jaschik Álmos Szakgimnázium egyik pedagógusa azzal, hogy nagy a készülődés az iskolában, mert ezen a héten szerdára egy magas rangú vendéget várnak. Az iskola zárt Facebook-csoportjában elindult a találgatás arról, hogy ki érkezhet. A Jaschik Álmos Gimnázium neve onnan lehet ismerős, hogy télen beázott az iskola tetőszerkezete. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) januárban feltöltött egy fényképet a Facebookra az akkori állapotokról. Bár a Belső-Pesti Tankerületi Központ korábban azt állította: az érintett emelet tavaly december eleje óta le volt zárva, és a diákok nem tanultak veszélyes körülmények között, a szülők szerint a szintnek csak egy része volt lezárva, és a beázás alatt is tartottak órákat az emeleten.

A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum korábban beázott tetőszerkezete – Fotó: PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete / Facebook
A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum korábban beázott tetőszerkezete – Fotó: PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete / Facebook

Az iskolában dolgozó pedagógus a Telexnek azt mondta: a pedagógusok alapvetően minden felújításnak örülnek, de többek szerint kérdés, hogy

miért éppen most végezték el ezeket a feladatokat, és az iskolának miért csak azokat a részeit szépítették, amiket az érkező vendég láthat.

Ugyanis a lapunknak nyilatkozó pedagógus szerint most is vannak részei az iskolának, ahol omladozik a vakolat. Azt sem lehet tudni, honnan volt pénz a – feltehetően az államtitkár látogatása miatti – felújításokra, ezért az igazgatóhoz fordultak. A tanár elmondása szerint erre nem kaptak válaszokat.

Az iskolában most is van, ahol omladozik a vakolat – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Az iskolában most is van, ahol omladozik a vakolat – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Szerdán az ünnepélyes átadón csak bizonyos tanárok és diákok vehettek részt, akik erre meghívót kaptak. A többieknek az átadó előtt el kellett hagyniuk az iskola épületét. A lapunk birtokába jutott meghívókról a Telexnek nyilatkozó tanár azt mondta: nem tudják, ki és mi alapján kapott meghívást az eseményre. Először azt mondták nekik, hogy a munkaközösségi vezetők vehetnek részt az átadón, de aztán olyan tanár is kapott meghívót, aki nem a vezetőség tagja. A lapunknak nyilatkozó pedagógus szerint azok biztosan nem kaptak meghívást, akik korábban sztrájkoltak vagy polgári engedetlenségben vettek részt. A tanár szerint az is kérdés, hogy a diákok közül miért csak bizonyos tanulókat hívtak meg az átadóra, és ennek milyen üzenete lehet a távolmaradókra nézve.

Kérdéseinkkel délután megkerestük az iskola vezetőségét és az intézményt fenntartó Belső-Pesti Tankerületi Központot, ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!