Saját fogyasztásra termesztett 100 tő marihuánát egy brit nő Kaposvár környékén

2023. október 9. – 10:48

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal az ötvenes éveiben járó brit nővel szemben, aki nagy tételben termesztett kábítószer-növényeket a saját kertjében – írja az ügyészség.hu.

A vádirat lényege szerint a brit nő a 2010-es évek közepén telepedett le egy Kaposvár környéki faluban, melyhez nagyobb terület tartozott. A vádlott idővel több, pontosan meg nem határozható számú, magas kábítószer hatóanyag tartalomra nemesített kannabisz magot szerzett meg, majd azokat a hátsó udvaron elültette és saját fogyasztás céljából nevelgette.

A kaposvári rendőrökhöz a termesztés híre 2022 szeptemberében jutott el. Ezután kimentek a nőhöz, ahol dísznövények, gyógynövények, fűszernövények és az eredeti honos növényzet növényei voltak megtalálhatók. A nyomozók a növények között több mint 100 tő, különböző fejlettségi fázisban lévő kenderhibrid növényt fedeztek fel, melyek termesztése a helyszínen tapasztaltak alapján folyamatos, körforgásszerű volt.

A nyomozók a jelentős mennyiségű kábítószernek minősülő növényeket a helyszínen lefoglalták. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!