Krausz Ferenc: A tanári szakma becsületét minél előbb próbáljuk meg helyreállítani

2023. október 6. – 23:10

Másolás

Vágólapra másolva

A tanári szakma becsületének visszaállításról beszélt interjúiban Krausz Ferenc. A Nobel-díjas kutató a Hír TV Napi aktuális című műsorának pénteki adásában az oktatás jelentőségével kapcsolatban azt mondta:

„Óriási a jelentősége annak, hogy ilyen kiváló tanáraink a jövőben is legyenek, és ennek megfelelően óriási a jelentősége annak is, hogy a tanári szakma becsületét minél előbb próbáljuk meg maximálisan helyreállítani.”

A 444 arról ír, hogy Krausz hasonlóan nyilatkozott az Inforádiónak is a saját tanárairól, az általános iskolai Kiss tanár úrról, a középiskolai Láng tanár úrról, és fizikatanáráról, Vermes Miklósról:

„Ilyen tanárok hatása egy fiatalember döntésére az ügyben, hogy ő mit kezd magával, egészen döntő jelentőségűek voltak.

Ezért is szeretnék apellálni mindenféle módon a politikai döntéshozókra, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a tanári szakma becsülete minél gyorsabban helyreálljon Magyarországon,

mert ha a jövőben nem lesznek Kiss tanár urak, Láng tanár urak, meg Vermes tanár urak, akkor nem lesznek magyar Nobel-díjasok sem, és ez még valószínűleg a legkisebb baj.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!