Magánklinikát alapított az orosházi kórház vezetője, soron kívül vizsgálja az Okfő

2023. október 3. – 06:47

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül egy kilométerre található a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézettől az a magánklinika, amit a napokban nyitott meg dr. Duray Gergő, a kórház vezetője – írja a 24.hu. A belgyógyász-diabetológus 2013 óta vezetője a kórháznak, amelybe jelenleg is számos területre keresnek orvost: szükségük lenne szemészre, sebészre, neurológusra, sürgősségi orvosra, belgyógyászra és kardiológusra is.

Duray magánintézményében, az OrosKlinik Egészségközpontban a kórház vagy az ott működő szakrendelő több orvosa is rendel, ami nem tilos, csak engedélyköteles – engedélyt pedig maga Duray, a kórház intézményvezetője adhat rá. A lap által megkérdezett szakértő azt mondta, ugyanígy nem tiltott az sem, hogy egy kórházigazgató magánklinikát alapítson, az viszont kérdéses, hogy a saját intézményében rendelhet-e, ahogy az egészségközpont oldala szerint azt Duray teszi.

A lap megkeresésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) azt közölte, hogy nem tudtak a klinika megnyitásáról. Arra a kérdésre, hogy ez jogszerű-e, valamint engedélyhez kötött-e, azt válaszolták: az érintett intézményvezetőtől erről nem érkezett bejelentés sem a fenntartó, sem a vármegyei irányító intézmény felé.

Amint az Országos Kórházi Főigazgatóság tudomást szerzett a kórház vezetőjének tulajdonosi érintettségéről, az eset kapcsán – etikai és jogi szempontokat egyaránt figyelembe véve – soron kívüli vizsgálatot rendelt el, tették hozzá, és azt is, hogy bővebb tájékoztatást a vizsgálatot követően adnak. A lap kereste Duray Gergőt is, aki egyelőre nem válaszolt a megkeresésre.

Az állami és magánellátás orosházi összefonódásáról a Momentum országgyűlési képviselője, Sebők Éva beszélt az őszi ülésszak első napján a parlamentben. A képviselő a 24.hu-nak azt mondta, hogy a kórházat sújtó problémákat már Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak is jelezte. A politikus összeférhetetlennek tartja, hogy Duray Gergő az adófizetői pénzből felsővezetői fizetést vesz fel, közben magánszakrendelőt nyit, amelynek megszervezése jelentős munkaórát igényelhetett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!