15 éves gimnazista mentette meg egy férfi életét Solymáron, az iskolai elsősegély-oktatáson tanultakat alkalmazva

2023. szeptember 30. – 21:10

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 70 év körüli férfi életét mentette meg az a 15 éves gimnazista, aki az iskolai elsősegély-oktatáson tanultakkal kezdte meg a kritikus állapotban lévő férfi újraélesztését.

Az eset hétfő délután Solymár főutcáján történt. Az iskolából hazafelé tartó fiú vette észre elsőként az utcán fekvő férfit, azonnal odasietett, és elkezdte az újraélesztést szívmasszázzsal, miközben egy másik járókelő elszaladt egy közeli defibrillátorért, hogy ellássák a férfit a mentők érkezéséig. A diák és a hozzá csatlakozó felnőtt férfi végig részt vettek a mentésben, egészen a mentők távozásáig.

A fiú nem kívánt nyilatkozni az RTL-nek, de iskolájából, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból megszólalt Chrenkó Tímea természettudomány-tanár és elsősegély-oktató. Elmondása szerint az iskolában 10 éve a tananyag része az elsősegély, évente 80 diák szokott részt venni a képzéseken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!