75 perc lesz Szeged és Szabadka között a vonatút, amire nemrég a szerb infrastrukturális miniszter 35 percet mondott

2023. szeptember 29. – 18:01

75 perc lesz Szeged és Szabadka között a vonatút, amire nemrég a szerb infrastrukturális miniszter 35 percet mondott
A vajdasági szakasz részlete – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Szeged és Szabadka között október 24-étől közlekedő személyvonatoknál körülbelül 1 óra 15 perces menetidővel kell számolni, erről beszélt pénteken Szijjártó Péter Belgrádban, miután a szerb külügyminiszterrel, Ivica Dačić-csal tárgyalt.

Ez a 75 perc azért is érdekes, mert a szerb infrastrukturális miniszter, Goran Vesić egy hónappal ezelőtt még arról posztolt, hogy mindössze 35 perc lesz a menetidő a két város között. De nemcsak Vesić álmodott ilyen rövidet, Alexov Lyubomir, az Országgyűlés első szerb szószólója is azt mondta 2021 októberében egy felszólalásában, hogy 40 perc lesz a menetidő, és sokáig a MÁV és a kormány is hasonlókat hangoztatott.

A duplázás valószínűleg a határellenőrzés miatt van, amit eddig nem számolhattak bele, erre utal Szijjártó pénteki nyilatkozata is. A külügyminiszer szerint a menetidő jelentősen csökkenhet majd, de csak akkor, ha „végre nem kell megállni határellenőrzésre”. Ennek mikéntje sokáig kérdés volt, Lázár János annak idején úgy képzelte el, mint a repülőknél, hogy a szegedi vasútállomáson lenne az ellenőrzés a zavartalan utazásért, de végül nem ez lett.

Sikerült végül megállapodni, hogy egy helyszínen lesz határellenőrzés, Magyarországon, ahol a két állam határőrei együtt fognak dolgozni a várakozás lerövidítése érdekében. „Tehát ez egy versenyképes, jó közlekedési lehetőség lesz a határ mentén élőknek” – mondta Szijjártó az MTI szerint.

Az világosan látszik, hogy lehet akármilyen sebességű és modern a pálya és annak berendezései, a lényegi időveszteség a határellenőrzés. Idén márciusban, fél évvel az indulás előtt már arról beszélt lapunknak a Belügyminisztérium nevében az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy a szakmai egyeztetéseken a szerb fél kinyilvánította, hogy a határforgalom-ellenőrzést Horgoson, álló helyzetben tervezik végrehajtani, de úgy tűnik, ettől elálltak, és belementek, hogy Magyarországon legyen csak ellenőrzés, ami valószínűleg fél órával növeli meg a menetidőt.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!