Megafon körüli influenszer lett egy fideszes politikusból

2023. szeptember 27. – 16:51

Másolás

Vágólapra másolva

Egy egykori miniszteri biztos, László András ma már Megafonosként működik, bár ezt sem ő, sem a szervezet nem vállalja fel nyilvánosan – írja a Lakmusz. A tényellenőrző oldal cikkében részletesen levezette, hogy ugyan nincs konkrétan kimondva, hogy László belépett a nemzeti-patrióta médiaprojekt csapatába, de sok jel arra mutat, hogy ő lett a Megafon nemzetközi piacra szánt influenszere.

László 2010 utáni politikai karrierje így néz ki: volt kabinetfőnök az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, dolgozott az Európai Néppárt sajtósaként, az ITM-nél is volt miniszteri biztos és a Fidesz Külügyi Titkárságának külpolitikai tanácsadójaként tevékenykedett. Még a Fidesz 2019-es EP választási listáján is szerepelt, ám nem jutott be.

Nem tudni, hogy a választások óta lemondott-e a párthoz fűződő megbízatásairól, vagy emellett influenszerkedik. Az viszont biztos, hogy 2022 óta rendszeresen posztol magyarázó videókat a Twitteren. Ezek kivétel nélkül mind a kormányzati narratívát erősítik, és vizuálisan pont ugyanúgy néznek ki, mintha Déri Stefi videóit látnánk. Annyi különbséggel, hogy László videói angol nyelvűek, így valószínűleg a nemzetközi felhasználókat célozza meg.

Más is utal arra, hogy valami köze lehet a Megafonhoz: rendszeresen feltűnik a csoportképeiken, megafonos mezben áll a Megafon focicsapata mellett, és a szervezet reklámjaiban is feltűnik. Emellett Déri Stefivel többször is fényképezkedett Brüsszelben és Strasbourgban. Ezen a képen Déri például a csapata tagjaként utal Lászlóra.

A Lakmusz telefonon elérte Lászlót, aki a Megafonhoz irányította a lapot. Írásos kérdésekre azonban azóta sem a szervezet, sem az influenszer nem reagált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!