Videót készített az együttlétről, majd a prostituált férjének adta ki magát, és bánatpénzt kért a megcsalásért

2023. szeptember 25. – 09:37

Másolás

Vágólapra másolva

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás, zsarolás és különleges személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, olvasható az ügyészség oldalán.

A prostitúciós tevékenységből élő kiskunhalasi nő 2022 őszén többször nyújtott szexuális szolgáltatást egy kuncsaftjának, akiről feltételezte, hogy jó anyagi helyzetben van. A nő és társa elhatározták, hogy az aktus közben titokban kompromittáló felvételeket készítenek a férfiról azért, hogy pénzt szerezzenek tőle.

2022. december 9-én a nő és a sértett megjelentek a férfi lakásában, aki már elrejtőzve várta őket. A nő jelzését követően a férfi egy gáz-riasztó pisztollyal megjelent a hálószobában, és mobiltelefonjával az ott zajló aktusról készített egy videót, amelyen a sértett egyértelműen azonosítható volt. A férfi, magát a nő férjének kiadva, úgy tett, mintha házasságtörésen kapta volna a párost. A pisztolyt a sértettre fogta, és követelte, hogy a megcsalása miatt fizessen 200 ezer forint bánatpénzt. A sértett a fenyegetés hatására ekkor 60 ezer forintot átadott.

Másnap a férfi telefonon és sms-ekben további készpénzt követelt a sértettől, kilátásba helyezve a kompromittáló felvételek interneten való közzétételét. A sértett a követeléseit azonban nem teljesítette, hanem feljelentést tett a rendőrségen.

Az ügyészség a párost fegyveresen elkövetett rablás bűntettével és különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, emellett a férfinak folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt is felelnie kell. Mindkettőjükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség azzal, hogy a férfi esetében a korábbi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésének utólagos végrehajtását is el kell rendelni. A letartóztatásban lévő vádlottak ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!