Nem hagyja magát a nyár, jövő héten újult erővel tér vissza
2023. szeptember 24. – 13:52
A hétvégét az ország nagy részében tipikus, szeptemberben általánosnak mondható őszi időjárás jellemezte: szél, eső és a nyárinál jóval hűvösebb levegő. De a nyár egyelőre nem tágít: jövő hét elején újra 25-30 fokig melegszik majd a levegő napközben.
Az Időkép azt írja, hogy hétfőn eleinte a középső, nyugati tájakon előfordulhat még gyenge eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. Azonban később felszakadozik a felhőzet, és túlnyomóan napos időre készülhetünk. Az északkeleti szél napközben többfelé élénk lehet, estére mérséklődik.
Hétfőn délután 23–30 fok várható, keleten lesz a legmelegebb.
Kedden is kevés felhő takarja majd el az eget, egy-egy kisebb zápor legfeljebb nyugaton fordulhat elő. A keleties szél mérsékelt, helyenként élénk lesz. Délután 24–29 fok között alakulhat a hőmérséklet. Szerdán is legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, csapadék továbbra sem várható. Mérsékelt, néhol élénk lehet a keleti, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23–28 fok között valószínű.
Jelenleg úgy néz ki, hogy a következő hétvégére egy újabb hidegfront érheti el Magyarországot, de hétköznapokra szinte biztosan marad az átlagosnál jóval melegebb levegő.