Nem állt meg a kisbusz sofőrje, meghalt egy utas, aki epilepsziás rohamot kapott

2023. szeptember 21. – 13:50

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy férfi, miután 2019 őszén utazás közben epilepsziás rohamot kapott egy kisbuszban, és a sofőr nem volt hajlandó segítséget hívni – írja az ügyészség. A sofőr ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emeltek vádat, az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte.

A vád szerint 2019. október 11-én délután egy kisbusz munkásokat szállított haza egy budapesti építkezésről lakóhelyük felé. Az utasok a kisbuszban biofüves cigarettára gyújtottak, majd egyikük rosszul lett, az oldalára dőlt, remegett, hányt, rángatózott, majd hörögni kezdett, és elvesztette az eszméletét.

A kisbuszban utazott a rosszul lett utas testvére is, aki arra kérte a sofőrt, hogy hívjon orvost, mivel a testvérének epilepsziás rohama van. Egy másik utas arra kérte a sofőrt, hogy álljon meg, és úgy hívjanak mentőt. Az utasoknak nem volt mobiltelefonjuk, így ők nem tudtak segítséget hívni.

A sofőr a kérések ellenére nem hívott mentőt és nem is állt meg, hanem a rosszul lett férfi édesanyjának otthonához hajtott. Eddigre a férfi magatehetetlenül feküdt a kisbusz középső üléssorán. Bevitték a házba, de eddigre már nem reagált semmit, az ekkor kihívott mentők pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Ha a sofőr beismeri tettét, egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetést kaphat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!